Latin név:
Myotis nattereri
(Kuhl, 1818)
Angol név:
Natterer's bat
Német név:
Fransenfledermaus

Fej és test hossza:
42-50 mm
Alkar hossza:
36,5-43,5 mm
Farok hossza:
37-48 mm
Testtömeg:
5-12 g

Leírás

Közepes termetű faj. Füle viszonylag nagy, a fülfedő keskeny, hosszú, lándzsaszerű. Alvás közben fülét előrefelé hajtja (kissé „malacszerűen”). Nevét a farokvitorla szegélyének horgas szőrszálairól kapta. A sarkantyú erős, S alakban görbült. A bunda hosszú, nem túl tömött, színe a háton világosbarna, szürkésbarna, a hason szürkés.

Helyzete Európában és Magyarországon

Nyugat-Európában még sokfelé előfordul, ennek ellenére a veszélyeztetett fajok közé sorolják. Ottani állományai részben épületlakók, így megfogyatkozásukat a fakonzerváló szerek széles körű alkalmazásával magyarázzák. Hazánkban a ritka fajok közé tartozik, ezért fokozott odafigyelést igényel.

Szálláshelyei

Főként középhegységeinkben és ezek peremterületein fordul elő, de sík vidéki adatai is vannak, elsősorban ártéri tölgyesekből, kastélyparkokból. Erősen kötődik az őshonos fafajokból álló, idős erdőkhöz. Szálláshelyeit, szülőkolóniáit faodúkban alakítja ki, 20-30 egyednél többet csak ritkán láthatunk együtt. Télen többnyire barlangokba húzódik, de valószínűleg odúkban is nagy számban telel.

Vadászterületei

Erdők, nyiladékok, erdei utak, erdőszegélyek, de sokszor vadászik nyíltabb, ligetes területeken is. Tápláléka kis testű rovarokból, lepkékből, szúnyogokból, pókokból áll.

Vonulás

Nem vonul nagy távolságokra, legfeljebb néhány tíz kilométert vándorol.

Elterjedési terület

Elterjedési területe az Ibériai-félszigettől Japánig, északon Angliáig, valamint Szentpétervár vonaláig, délen Észak-Afrikáig húzódik. IUCN elterjedési térkép ide kattintva érhető el.

Védettsége

Védett faj, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Horgasszőrű denevér