A hártyásállú denevérek fő jellegzetességeit mutatják a család különböző elnevezései. A bajszos, hártyásállú vagy szellemképű nevet, az ajkakat szegélyező szőrök, vagy papillák szakállszerű karimájáról kapták. Feltehetőleg ez az alsó ajak körüli szőrkarima segít fókuszálni az echolokációs hangokat. Egy másik magyarázat szerint, ez a szőrtölcsér segít vadászat közben a rovarokat a nagy tölcsérszerű szájnyílásba terelni. A csupaszhátú denevérek nevet a hát közepén összenőtt szárnymembrán miatt kapták. Több fajuknál a szárnymembrán a hát középvonalában találkozik és ott egyesül, ezért tűnnek csupaszhátúnak. Egy eddig még nem tesztelt feltevés szerint, a szokatlan szárnymegoldás, talán a szárnyfelület növelésére szolgál anélkül, hogy növekedjék a szárnyfesztáv.
A hártyásállú denevérek sokáig a hártyásorrú denevérek alcsaládjaként szerepeltek a rendszertanban. Mára számos bélyeg, például az orrlebeny hiánya vagy a csontvázbeli különbségek, alapján külön családba sorolták őket. Bundájuk rövid és finom tapintású, ez alól csak a „csupasz hát” alatti szőrzet kivétel. Az összekapcsolódott szárnymembrán alatt ugyanis a bunda hosszú és dús.
Az orrlyukak összenőttek a megnagyobodott felső ajakkal, köztük számos dudor és ránc található. Ezek a redők, dudorok egy érdekes kinézetű „orrtányért” alkotnak. A fülfedő meglepően változatos formákban, a szimplán lándzsa alakú struktúrától az egészen bonyolult zsebszerű bőrredőig, megtalálható a családon belül. Szemeik kicsik, ellentétben a hártyásorrú denevérek nagy szemeivel. A farok mindig megtalálható, és túlnyúlik a farokvitorlán.
Nagy kolóniáik elsősorban barlanglakók, de emberi építményekbe, csatorna rendszerekbe, lakóházakba is beköltöznek. A Mormoops megalophylla a sivatagtól elkezdve a trópusi esőerdőkig sokféle élőhelyen megtalálható. A jellegzetesen csupaszhátú denevérek (Pteronotus davyi, Pteronotus gymnonotus) a kevésbé csapadékos, száraz élőhelyeket kedvelik. A szárnyuk keskeny, kis súlyú ezért a hártyásállú denevérek jó manőverező képességűek, és gyors, kitartó repülők egyszerre. Szükségük is van ezekre a képességekre, mivel elsősorban a gyors röptű rovarokra vadásznak, sokszor közel a talajfelszínhez, akár a fecskék. Úgy tűnik, hogy a családhoz tartozó fajok téli időszakban kevésbé aktívak, de ezt nem nevezhetjük hibernált állapotnak.