Az új-zélandi denevérek családját ősi csoportnak tartják, pontos taxonómiai helyzete azonban ma is kérdéses. Mostanában a genetikai vizsgálatok alapján az Újvilági-hártyásorrúak öregcsaládjába tartózónak vélik.
Ehhez a különleges és egyedülálló denevércsaládhoz, összesen két faj tartozik, illetve sajnos azt kell mondanunk, hogy csak tartozott. A Mystacina. robusta ugyanis csak Új-Zéland déli szigeteiről volt ismert, ahonnan azonban 1965 óta egyáltalán nincs előfordulási adata, tehát valószínűleg mára kipusztult. Így a család egyetlen élő képviselőjének a Mystacina tuberculata mondható. A két faj hasonló kinézetű, igazából csak méretbeli eltérések vannak közöttük. Amint a neve is mutatja, a Mystacina robusta a nagyobb testméretű faj.
Barnás színezetű bundájuk vastagabb, tömöttebb, mint más denevérfajoké. Orrlyukaik hosszúkásak, függőlegesek, füleik külön állnak, fülfedőjük hosszú és hegyes. Szárnyvitorlájuk test mellett futó része vastag és bőrszerű, amely alá a szárny finomabb bőrrétegét be tudják hajtogatni. Vastag, rövid lábukon széles lábfej található, rövid barázdált talppal. A lábujjaikon található karmok tűhegyesek, és a hüvelykujjuknak is méretes karma van. A farok felépítése a szabadfarkú denevérekhez hasonló, a csontos farok a farokvitorla felső felszínéből emelkedik ki.
Különleges testfelépítésük, a rövid lábak, betűrhető szárnyak, azt mutatják, hogy a Mystacina tuberculata elsősorban a mászáshoz alkalmazkodott. Fürgén futnak a talajon vagy másznak a sima sziklafelszíneken is. Ez a faj nyilvánvalóan több időt tölt a talajon és a tengeri madarak üregeiben rovarok után kutatva, mint a levegőben.
Szálláshelyük öreg odvas, vagy akár kidőlt fák üregeiben található. Úgy tűnik, hogy fogaik segítségével saját maguk is képesek járatot, üreget vésni a fába.
Táplálkozásuk sokoldalú, táplálékállataik széles skálája annak köszönhető, hogy, vadásznak mind a levegőben, mind a talajon vagy a fák üregeiben is. Habár elsősorban rovarevők, fogyasztanak gyümölcsöt, nektárt és pollent is. Vadászni későn indulnak, jóval szürkület után. A hidegebb évszakban téli álomba merülnek, de általában hamar felébrednek A párzás ősszel zajlik, de az utód csak nyáron (december-január) születik meg.
A Mystacina tuberculata aktuálisan veszélyeztetett faj (IUCN), egyedszámát összesen néhány ezer példányra becsülik, a kipusztulás veszélye fenyegeti. Élőhelyük eltűnése, az erdőpusztítás, az egyik fő veszélyeztető tényező. Emellett a nem őshonos ragadozók, mint a patkányok, az emberi zavarás és a véletlen mérgezések. A Mystacina robusta kihalt faj a vörös könyv szerint (IUCN).