Húsevőknek itt most a kisebb gerinceseket zsákmányoló
denevéreket – összesen tíz fajra jellemző, hogy számottevő mennyiségben
fogyasztanak ilyen táplálékot – nevezzük, a halevőket speciális voltuk
miatt külön oldalon tárgyaljuk. Az Óvilágban az álvámpírok (Megadermatidae)
és a hasítottorrú denevérek (Nycteridae), az Újvilágban a hártyásorrú
denevérek (Phyllostomidae) között találkozhatunk ezzel a táplálkozási
formával. A húsevő denevérek mindegyike nagyméretű: a Vampyrum spectrum és a Macroderma gigas – mintegy méteres szárnyfesztávval és 130–180
gramm súllyal – a két legnagyobb kisdenevér.
Egyikük sem kizárólag húsevő, legtöbbjüknek elég széles a táplálékspektruma,
rovarokat például mindegyik fogyaszt. Az álvámpírok a rovarok, rágcsálók,
gyíkok és békák mellett kisebb denevéreket is zsákmányul ejtenek.
A már említett „óriás”, a kísértetdenevér (Macroderma gigas) Ausztrália
félsivatagos területein szerzi madarakból, emlősökből és rovarokból
álló táplálékát. A zsákmány helyét lesben ülve, hallás után tájolja
be, majd ultrahangos tájékozódással pontosítja, csak ezt követően csap
le a kiszemelt vacsorára. Áldozatát a fejénél vagy a nyakánál ragadja
meg, és előfordul, hogy el is cipeli a helyszínről. Az elkapott rágcsálókat
szőröstül-bőröstül befalja, ám hatékony emésztésének eredményeképpen
az ürülékben az emészthetetlen szőrökön kívül csak néhány csontmaradvány
található meg. A kísértetdenevéreknek feltehetőleg fontos szerepük
van a rágcsálópopulációk szabályozásában. Megfigyelések szerint fogságban
tartott példányok napi egy-egy egeret fogyasztottak el, ami egyéves
időtartamra vetítve igencsak számottevő mennyiség.
Az újvilági trópusok egyik lakója, a Tarchops cirrhos békákra vadászik.
Táplálékállataikat a párzási időszakban hallatott hangjuk alapján ismerik
fel és tájolják be, majd az ultrahangos tájékozódási rendszer segítségével
kapják el. A békák többféle módon is megpróbálnak védekezni, az egyik
lehetőségük például az, hogy csak rejtekhelyről szólnak (a rettegett
ellenség közeledtével egyébként is azonnal elhallgatnak, így csak a
figyelmetlenek esnek áldozatul). Mivel a denevérek érzékelik az „ehető
fajok” és a mérgező varangyok hangja közti különbséget, a rafináltabb
békák a varangyok hangját utánozva próbálják támadóikat – több-kevesebb
sikerrel – megtéveszteni.
|