Rossz hírük ellenére a denevéreknek mindössze három faja táplálkozik vérrel, mindhárman Közép- és Dél-Amerika lakói. A vérevés nagyon speciális, nagyfokú alkalmazkodást igénylő, ezért egyáltalán nem elterjedt táplálkozási forma, és a denevérekhez kötődő hiedelmek – a világon sokfelé vérszívóként emlegetik ezeket az állatokat – éppen ennek érdekességében, különlegességében gyökereznek.
A három faj közül a rőt vérszopódenevér (Desmodus rotundus) a leggyakoribb. A trópusi és szubtrópusi területeken szélesen elterjedt, még az Egyesült Államok déli államaiban is előfordul. A fehérszárnyú vérszopódenevér (Diademus youngi) és a madárvérkedvelő farkatlan vérszopódenevér (Dyphilla ecaudata) jóval ritkábbak.
A rőt vérszopódenevér kizárólag emlősvért fogyaszt: főként a nagytestű emlősöket, a lovakat, disznókat, teheneket „csapolja meg”, de alkalomadtán ember is lehet az áldozata. A faj nagymértékű szétterjedését és egyedszámának gyarapodását az elmúlt 300 év civilizációs folyamatai tették lehetővé: az emberi közösségek lélekszáma és a háziállatok mennyisége sokszorosára nőtt. A rőt vérszopódenevérek napjainkra már a gazdálkodókat veszélyeztető tényezővé váltak. No nem az elfogyasztott vérmennyiség, hanem a különböző betegségek – elsősorban a veszettség – terjesztése miatt.
A rőt vérszopódenevérek nagy kolóniákban élnek, a barlangban vagy faodúban több száz példány lakik együtt. Ezeknek a csoportoknak a szociális viselkedése rendkívül izgalmas, előfordul például, hogy az egyik felnőtt egyed a másikat eteti (ha utóbbi nem jutott elegendő táplálékhoz a éjszakai „vadászat” során). Áldozataikat szagok, hangok és – vélhetően – a kibocsátott testhő alapján azonosítják be, de természetesen ultrahangos tájékozódási rendszerüket is igénybe veszik. A kiszemelt állat mellett általában leszállnak a földre, és a talajon közelítik meg. Itt is fürgén és ügyesen mozognak, így probléma nélkül rohannak, majd ugranak rá a legelésző állat lábára. A bőrfelszín erekben gazdag részeit az orrukban elhelyezkedő hőérzékelő sejtek segítségével találják meg: áldozatuk testét először végigszaglásszák, majd a kiválasztott hely benyálazását követően borotvaéles szemfogaik gyors, fájdalommentes harapásával lehasítanak egy parányi bőrdarabot. (Nyáluk véralvadásgátló anyagot tartalmaz, amelyet újabban a humán gyógyászatban is felhasználnak.) A sebből folyó vért a denevér felnyalogatja, azaz nem vért szív, hanem vért nyalogat! Alkalmanként akár 20-30 percig is: ez az idő mintegy 25 milliliter vér felvételéhez elegendő. Egy éjszaka leforgása alatt akár 40 milliliter vért is lenyalogathat, ami azt jelenti, hogy a 30-35 grammos állat testsúlyának 130%-át veszi magához a táplálkozás során! Ilyen nagy mennyiségű folyadék feldolgozásához hatékonyan működő vesére van szükség: a táplálkozás befejeztével – sokszor még ezelőtt – azonnal megindul a kiválasztás. A vérfogyasztástól erősen elnehezülő és kigömbölyödő denevérek tudományos nevüket is erről a jellegzetességükről kapták (a rotundus gömbölyűt jelent).