Egyes denevérfajok szívesen költöznek be a sötét, zavartalan templomtornyokba, templompadlásokra, ahol általában a harangok felett, a süvegben tanyáznak. Néhány évtizeddel ezelőtt még gyakran találkozhattunk itt közönséges denevérek (Myotis myotis) és hegyesorrú denevérek (Myotis blythii) népes – akár több ezer példányos – közös kolóniáival. Napjainkra a denevérek sajnos egyre kevesebb tornyot „ítélnek” számukra megfelelőnek, és a kolóniák létszáma is megfogyatkozott. A hosszú fülükről könnyen felismerhető szürke hosszúfülű-denevéreket (Plecotus austriacus) kisebb csoportokban vagy magányosan függeszkedve láthatjuk a süveg vagy a padlás gerendái között. A vöröses bundájú, fekete pofájú közönséges késeidenevér (Eptesicus serotinus) szintén a padlások lakója, kaparászó motoszkálása és éles hangja alapján egyaránt gyorsan beazonosítható.
A denevérek néha kénytelenek nem túl kellemes társbérlőkkel osztozni, ezek az „együttélések” általában nem is tartósak. Ha a padláson vagy a toronyban gyöngybagoly (Tyto alba) telepszik meg, akkor a denevérek – a szórványos megfigyelések szerint – egy idő után távoznak (elkerülendő, hogy a bagoly táplálékává legyenek). A tornyokban hangoskodó galambok sem tartoznak a nyugalomra vágyó éjjeli vadászok kedvencei közé, megjelenésüket követően a denevérek nagyon gyorsan elköltöznek.
Az épületlakó fajok megjelenéséhez az emberek eltérő módon viszonyulnak az egyes településeken: néhol örömmel mutatják meg a templom denevéreit, van, ahol senkit nem zavar a jelenlétük, de sok helyütt szeretnék eltűntetni őket ürülékük, hangoskodásuk vagy egyszerűen csak a még most is meglevő előítéletek miatt. A szakemberek – elsősorban ott, ahol nagyobb kolóniáról van tudomásuk – igyekeznek folyamatos kapcsolatot tartani a lakossággal, valamint védelmi intézkedéseket is tesznek, hogy a denevérek ki ne szoruljanak menedékhelyükről.

vissza